Már csak pár nap...
kedd, aug. 22, 2017
A végünket járjuk.
Komolyan mondom, most, ahogy írom a kalandjainkat, ugyanolyan vágy van bennem ott lenni, mint amit az indulás előtti napokban éreztünk. Olyan élénken élnek bennem a képek, amiket láttunk, átéltünk, hogy írás közben is egészen olyan, mintha ott lennénk, egy motelben ülve, reménykedve az internetben, hogy működik és hogy talán tudok írni. És olyan, mintha holnap, amikor felkelünk, újra beülünk a kicsi Mazda 3-ba, és magunk alá parancsoljuk az utat. Nem akarom, hogy vége legyen, az írásnak se. Tegnap szabályosan éreztem az óceán ízét, hallottam a sirályokat és pelikánokat, hagytam, hogy a homokszemcsék közé befúródjon a lábam. Éreztem a napot, a pulled pork szendvics ízét, a nagy mólót, a hullámtörést a parton. A fogócskát Endrével, ahogy próbált bekergetni az óceánba. Mindent éreztem. Leginkább a szabadság ízét. Úgyhogy most nem akarok nekifogni, mert Monterey után már csak San Francisco van, és utána a hétköznapok, a munka, a nyúl, a takarítás, a bevásárlások a Tescoban.
@
Zsófi és Endre
5 perc olvasás
