Ma Kis Mukk megfogta a könyvét. Teljesen egyedül, önállóan, mindenféle szülői segítség vagy sugallat nélkül. Meséltem neki éppen Zsiráf Zsigáról és barátairól, és közben egyszer csak kivette a kezemből a könyvet. Ez az első eset, amikor maga nyúl oda tárgyért, intencionálisan, és a tervezett interakciót sikerül is megvalósítania.
……….. Az az igazság, hogy nem megy magától ez a blogolás most. Egyelőre nem világos még számomra, hogy mit is akarok pontosan hírül adni. Minden egyes kakis pelenkát? Minden „elsőt”? A hétköznapok számomra élvezetes, de megosztásra nem feltétlen érdemes folyamát? Nem hinném. Talán inkább az életérzést kellene. A tényleges kalandokat. Ki tudja… Valószínűleg majd menet közben kiforrja magát, addig viszont legyetek türelemmel.
Szóval kalandozásra hívlak, az egyszer már biztos. Ehhez pedig csak annyi kell, hogy ’rálépjetek az útra, és ha nem tartjátok féken a lábatok, már el is sodródtatok, ki tudja, hová’. (Kifacsart idézet Bilbó szájából, A gyűrűk urából.)
A képek csak illusztrációk és lényegesen később készültek. Sajnos…