Repülőút - most a kedvetekért röviden. Felülről nézve Magyarország gazdag ország. (Hogy erről odalentről ki mit gondol, az más kérdés.) A földjei legalábbis annak tűntek (friss zöldek, aranyló sárgák, és barna föld). Máshol sok kietlen, használhatatlan terület. Kanadában, az USÁban főleg.
Na, de a lényeg: a lényeg az, hogy Grönland gyönyörű! Elképesztő volt látni. Hó, jég, azúrkék tenger, gleccserek, és…néhol a fekete föld. Felderengett a Before the flood (Az özönvíz előtt című film) néhány képkockája az olvadó hó- és jégtakaróról, de jegesmacit nem láttunk. Az út felét lehúzott ablakzsindellyel tettük meg, mert az Északi-sarkkörön ilyenkor tájt vakít a fény. Meg hát az utaskísérők szerették volna, ha alszik a csapat. Nem jött össze. Megnéztünk pár filmet, játszottunk, olvastunk, Endre összehaverkodott egy román csávóval, aki történetesen mellettünk ült. És amikor megérkeztünk 13 óra út után, pont olyan világos volt, mint mikor elindultunk. Jól átvertük a biológiai óránkat.
A gép amúgy kissé csotrogány benyomását keltette: kicsi hely a lábainknak, 80-as évekből ottmaradt monitorok, székek és távirányítók - szóval a kényelem nem volt az általunk áhított egy ilyen 13 órás úthoz, de a külsődleges körülmények ellenére a gépünk olyan csodálatosan emelkedett fel és szállt le, valamint olyan ügyesen dübörgött 11000 méteres magasságokban, hogy egy fél szavunk nem lehetett ellene. Étellel is jól elláttak minket - szendvicseket és spenótos lasagnét kaptunk. Minden elfogyott. (Zsófi etióp kisgyereket megszégyenítő lelkesedéssel cuppantotta be az utolsó morzsát is, felmérve a helyzetet, hogy ki tudja, mikor jutunk legközelebb napi betevőhöz. :D )
Na, de landoltunk. Puhán, finoman, alig észrevehetően, ahogyan a felszállásunk is zajlott, és ezzel megérkeztünk: a kaktuszok, az erdőtüzek, a Csendes-óceán és a Sziklás-hegység találkozásának és a nagy autóknak és a nagy kávéknak a hazájába.
A reptéren a busz vagy 25 percen át vitt minket a landolási helytől a határellenőrzési pontig. Ha a Fiumicino nagy volt, akkor ez itt Los Angelesben óriási. Rómában bő fél órát mentünk a check-intől és táskaellenőrzéstől a kapunkig, ahol a beszállást megkezdhettük. Itt se volt más a helyzet. (Viszonyításképpen: 11 budapesti repteret képzeljetek el. És irtó sok embert, nagyon sok gépet, rengeteg autót.)
The true America - nem tudok mást mondani. Meg sem lepett. A belépéskor hihetetlen alapos ellenőrzés. Kígyózó sorok a birkaterelőkben, hosszan, nagyon hosszan. Egyik birkaterelőből a másikba. (Fotót tilos volt csinálni, nem tudjuk megmutatni.) Itt ezt töltöd ki papíron, ott amazt, immáron a számítógépen, a kérdések java része átfedő. Ujjlenyomat egyik kézről, másikról, mind a 10 ujjról. Retina szkennelés. Kérem, itt nem babra megy a játék! Szóval sorról-sorra álldogáltunk, kérdésekre válaszoltunk, hogy mégis milyen szándékkal jövünk. Aztán csak vége lett ennek is, és jelentem, itt lettünk.
Kifelé jövet annak a hihetetlen érzése fogott el, hogy itt vagyunk ketten, egy vad idegen ország ismeretlen mamutvárosában, és mégis tudjuk, hogy merre kell menjünk, nem vagyunk megijedve, olvassuk a táblákat, feliratokat, és egyszerre magától értetődő az egész. Nem hihetetlen? Egyszerre éreztem büszkeséget, hogy milyen bátrak vagyunk (főleg Endre :) ), hálát, hogy az amerikaiak azért precízek, és elég jól szervezettek, ha elakadnál (pl: a bőröndünk már elő volt készítve, mire odaértünk a “keringető rendszerhez”), és valami nyugodt elégedettséget, hogy ez így természetes.
Aztán felszedett minket egy shuttle busz, ami direkt elvitt az autókölcsönzőnkhöz ingyen és bérmentve (Endre lenyűgözően sok mindent szervezett). Itt rövid párbeszéd és szerződéskötés után kiküldtek minket egy hatalmas parkolóba, és azt mondták, ebből a sorból válasszunk. Ezzel elérkezett a kirándulásunk Endre által leginkább várt része: jujj, vajon milyen autónk lesz? Vajon megkapjuk-e a beígért kicsike Hyundai Elantrát?
Az autó ott állt, fehéren, feketén, pirosan, de akadt egy bökkenő: pontban mellette ott szuszogott csendesen és szerényen egy kicsike, új típusú, faceliftes, skyactive motorrendszerrel felszerelt Mazda 3-as. És Endrének vége volt. Elolvadt. És hiába volt ott számtalan új, ismeretlen, izgalmas autó, maradtunk a nagy szerelemnél, a Mazdácskánál.
Folyt.köv.