Azt hiszem, ez a helyzet.
Ma reggel arra keltünk itteni idő szerint 9-kor, hogy dörömböl a takarító a motel ajtaján és kérdezi, hogy “szervíz? szervíz?”. Nem kérünk, köszönjük - ha nem lett volna elég egyértelmű, hogy kócosan, hálóingben, a csipáimat törölgetve nyitottam ajtót. De még biztos, ami biztos, megkérdezte kétszer. Hát jó.
Én már nem tudok visszaaludni éppen, de Endrének elég könnyen megy. És csak alszik. Hiába minden próbálkozásom: szép szóval, maximális fényerőre felkapcsolt lámpákkal… mind hiába.
Elfáradtunk. Ugyanezt éreztem Utah-ban, bár ti ezt még nem tudjátok, mert itt még nem jár a blog. Most lett volna az az idő, amikor 3 napot eltöltünk Yosemiteben, egy helyen, meg kettőt a Kings Canyonban. Az segített volna. De nem baj, most majd jön talán az óceánpart. Csak sose tervezzünk nagyon előre. ;)